5.fejezet: Csak egy rossz álom..

Belépve a lakásba éreztem az alkohol szagát. A törött sörösüveg még mindig a földön hevert.Kosz,bűz. Inkább aludtam volna máshol,ha tehettem volna.
Anyám már alszik. Nem akartam felkelteni,ezért halkan, lábujjhegyen felosontam az emeletre. Szipogást hallottam. Azt hittem,hogy Andris már alszik. Bementem hozzá. Láttam,hogy ki van sírva a szeme,és csak néz ki az ablakon.
-Andris.. Minden rendben? - hülye kérdés volt tőlem. Hiszen itt semmi sincs rendben. Mégis megkérdeztem.
-Persze.-Törölt le egy könnycseppet az arcáról.
Odamentem hozzá,szorosan átöleltem,majd ennyit mondtam: -Minden rendben lesz!
Nem akartam neki elmondani,hogy kimegyünk majd Angliába. Még nem.
Néhány percig én is csak a csillagokat bámultam,hátha kapok választ a kérdéseimre.
-Miért?- kérdeztem magamban. Miért kellett ennek így történnie?
Andris egy kis idő múlva  elaludt az ölemben. Odavittem az ágyához,betakartam és egy puszit adtam az arcára.
Bementem a szobámba. Még nem tudtam aludni,ezért az ablakhoz ültem. Hátradőltem és gondolkodtam.
-Mi lesz velünk kinn? Hol fogunk lakni? Hova járok majd iskolába? Egyáltalán,nevet kell majd változtatni?-ezek a kérdések kavarogtak a fejemben. Névváltoztatás. Ha kimegyünk,akkor az én nevem Amy lesz. Andrisé  ..Andrew. Rebekának Becky.
-Előre tudta apu,hogy ez lesz!-kaptam a fejemhez. Hiszen apu tudta,hogy ki fog menni. Ezért adott olyan neveket,amit itt is és Angliában is tudunk használni. Előre tudta.. Előre tudta....-Ismételtem félhangosan.
Éreztem,hogy a szemeim lecsukódnak. Álomba szenderültem.

-Menjetek innen! Te is meg az öcséd is!
-Hogy mondhatod ezt? Hiszen a gyerekeid vagyunk!
-Nekem ti nem kelletek!Menjetek apátok után,vagy bánom is én,hogy hova,csak hagyjatok békén!
-Neked csak a pia a fontos! Nem is érdekel mi van velünk? 
-Őszintén? Nem! Ti is csak a nyakamon vagytok. Etetni,ruházni kell titeket..Elegem van belőletek!
-Ezt nem mondhatod komolyan! Anya,mondd,hogy ezt nem komolyan mondtad! Mondd, hogy amit mondtál,az nem igaz! 

-Mondd,hogy nem igaz.. Mondd,hogy nem!- Ismételtem. Zokogok. Vizes a takaróm. Izzadok.
Arra keltem fel,hogy a könnyeim patakokban folynak a párnám felé. Felültem. 5:28. Csak rosszat álmodtam. És reménykedtem,hogy tényleg csak egy rossz álom volt.

 Felmentem az egyik közösségi oldalra,hogy megnézzem kik vannak fenn. Az egyik legjobb fiúbarátom volt csak elérhető.
Emlékszem,mikor azt mondta,hogy bármikor,akár az éjszaka közepén is felhívhatom. Egy igaz barát ilyen. Mindegy hogy milyen messze van tőlünk,vagy mennyi az idő. Mindig lehet számítani rá. Írtam neki,hogy jó lenne,ha találkoznánk,mert beszélni szeretnék vele.
-"Most épp nincs itthon senki,ha gondolod át is jöhetsz! :)" -írta
-"Köszönöm! Akkor lehet,hogy meglátogatlak. :)"-biggyesztettem a végére egy mosolygós arcocskát. Ezért szerettem az internetet. Bármilyen nagy is a problémám,vagy bármilyen szomorú is vagyok,egy ilyen arcocskával mindent letagadhattam.

Út közben zenét hallgattam. Már nem emlékszem,hogy mit,de tudom,hogy majdnem elsírtam magam. De nem akartam sírni.
Amikor megérkeztem a ház elé,vettem egy nagy levegőt és csöngettem. Az ajtó lassan kezdett kinyílni.
-Szia Beni!-köszöntem neki
-Szia! Gyere csak be. Látom van valami..
Nem válaszoltam. Bementem és leültem a legkényelmesebb fotelba.
-Nem fáztál idejövet?-kérdezte-Hiszen nem is hoztál magaddal pulóvert..
-Észre sem vettem,hogy nincs rajtam.. -hazudtam,hiszen majdnem megfagytam.
-Persze,persze.. Mindegy. Mondd,miért kerestél ilyen korán?
-Hát.. Zűrök vannak otthon,és muszáj valakivel megosztanom.. Persze,ha nem gond..
-Dehogy! Ide bármikor jöhetsz!-mondta,majd leült mellém. Szeretem,amikor mellém ül,mert érzem a finom parfümét,amit nagyon szeretek,és mindig sűrűbben ver mellette a szívem.
Belevágtam szinte egyből a közepébe:
-Anyám megint iszik. A nővérem kiment apuhoz Angliába,mert már nem tudott anyám mellett élni. Szinte már csak én vigyázok az öcsémre. Lehet,hogy mi is kimegyünk majd hozzá..-sóhajtottam fel.-Nem tudom,mi tévő legyek. Nem akarok elköltözni innen. És Angliába? Mi lesz ott kint? Mi lesz velünk,ha nem jön össze? Hol fogok tanulni?-kérdeztem,szinte már választ várva,de aztán folytattam: -Apunál lesz az öcsém,én pedig a nővéremnél. Anyámmal nem tudom mi lesz. Ha itt hagyjuk,akkor csak rosszabb lesz,de hogyha meg magunkkal visszük,akkor nem ért semmit a kiköltözés. Annyira félek!-Ismét egy könnycseppet éreztem.
Ő csak nézett. Gyönyörű barna szemeit rám szegezte,majd felállított,magához húzott és megölelt. Szorosan fogott magához,és a hajamba suttogott:-Minden rendben lesz!
Szemébe néztem,és egy percig csak így álltunk. Egymást nézve. Majd lassan közelebb húzott magához és ajkait ajkamhoz tapasztotta. Mintha egész életemben csak erre vártam volna,és most valóra vált. De nem. Én nem bírnék úgy élni,hogy több száz,ezer kilométer van közöttünk és én nem ölelhetem magamhoz,nem csókolhatom meg.
Véget ért ez a gyönyörű pillanat. Megöleltem,majd azt mondtam neki,hogy mennem kell.
-Várj!-szólt utánam-Hozok neked egy pulcsit.
Én vártam az ajtóban. Egy kis idő múlva megérkezett egy szürke pulcsival. Felvettem,de egy kicsit bő volt rám. Éreztem azt az illatot. Frissen volt befújva. Honnan tudta,hogy én imádom ezt az illatot?
Kinyitotta az ajtót,majd kaptam az arcomra egy puszit.
-Ne aggódj,minden rendben lesz!-suttogta,majd megölelt. Elindultam haza,de tekintetét még mindig éreztem a hátamon.

Hazamentem és egyből a szobámba rohantam gondolkodni. Megcsókolt. De én nem köthetem magamhoz,hogyha itthon sem vagyok! Nem.. Jól döntöttem. El kell engednem. Legalább addig, ameddig kint vagyok. Nem tudom,hogy visszajövünk-e. De ezt meg kellett tegyem.
Még egy picit visszaaludtam. Jó volt belefeledkezni a semmibe és csak úgy lenni. Nem gondolkodni.
Viszont ha felkeltem, beszélnem kell az öcsémmel...