5.fejezet: Csak egy rossz álom..

Belépve a lakásba éreztem az alkohol szagát. A törött sörösüveg még mindig a földön hevert.Kosz,bűz. Inkább aludtam volna máshol,ha tehettem volna.
Anyám már alszik. Nem akartam felkelteni,ezért halkan, lábujjhegyen felosontam az emeletre. Szipogást hallottam. Azt hittem,hogy Andris már alszik. Bementem hozzá. Láttam,hogy ki van sírva a szeme,és csak néz ki az ablakon.
-Andris.. Minden rendben? - hülye kérdés volt tőlem. Hiszen itt semmi sincs rendben. Mégis megkérdeztem.
-Persze.-Törölt le egy könnycseppet az arcáról.
Odamentem hozzá,szorosan átöleltem,majd ennyit mondtam: -Minden rendben lesz!
Nem akartam neki elmondani,hogy kimegyünk majd Angliába. Még nem.
Néhány percig én is csak a csillagokat bámultam,hátha kapok választ a kérdéseimre.
-Miért?- kérdeztem magamban. Miért kellett ennek így történnie?
Andris egy kis idő múlva  elaludt az ölemben. Odavittem az ágyához,betakartam és egy puszit adtam az arcára.
Bementem a szobámba. Még nem tudtam aludni,ezért az ablakhoz ültem. Hátradőltem és gondolkodtam.
-Mi lesz velünk kinn? Hol fogunk lakni? Hova járok majd iskolába? Egyáltalán,nevet kell majd változtatni?-ezek a kérdések kavarogtak a fejemben. Névváltoztatás. Ha kimegyünk,akkor az én nevem Amy lesz. Andrisé  ..Andrew. Rebekának Becky.
-Előre tudta apu,hogy ez lesz!-kaptam a fejemhez. Hiszen apu tudta,hogy ki fog menni. Ezért adott olyan neveket,amit itt is és Angliában is tudunk használni. Előre tudta.. Előre tudta....-Ismételtem félhangosan.
Éreztem,hogy a szemeim lecsukódnak. Álomba szenderültem.

-Menjetek innen! Te is meg az öcséd is!
-Hogy mondhatod ezt? Hiszen a gyerekeid vagyunk!
-Nekem ti nem kelletek!Menjetek apátok után,vagy bánom is én,hogy hova,csak hagyjatok békén!
-Neked csak a pia a fontos! Nem is érdekel mi van velünk? 
-Őszintén? Nem! Ti is csak a nyakamon vagytok. Etetni,ruházni kell titeket..Elegem van belőletek!
-Ezt nem mondhatod komolyan! Anya,mondd,hogy ezt nem komolyan mondtad! Mondd, hogy amit mondtál,az nem igaz! 

-Mondd,hogy nem igaz.. Mondd,hogy nem!- Ismételtem. Zokogok. Vizes a takaróm. Izzadok.
Arra keltem fel,hogy a könnyeim patakokban folynak a párnám felé. Felültem. 5:28. Csak rosszat álmodtam. És reménykedtem,hogy tényleg csak egy rossz álom volt.

 Felmentem az egyik közösségi oldalra,hogy megnézzem kik vannak fenn. Az egyik legjobb fiúbarátom volt csak elérhető.
Emlékszem,mikor azt mondta,hogy bármikor,akár az éjszaka közepén is felhívhatom. Egy igaz barát ilyen. Mindegy hogy milyen messze van tőlünk,vagy mennyi az idő. Mindig lehet számítani rá. Írtam neki,hogy jó lenne,ha találkoznánk,mert beszélni szeretnék vele.
-"Most épp nincs itthon senki,ha gondolod át is jöhetsz! :)" -írta
-"Köszönöm! Akkor lehet,hogy meglátogatlak. :)"-biggyesztettem a végére egy mosolygós arcocskát. Ezért szerettem az internetet. Bármilyen nagy is a problémám,vagy bármilyen szomorú is vagyok,egy ilyen arcocskával mindent letagadhattam.

Út közben zenét hallgattam. Már nem emlékszem,hogy mit,de tudom,hogy majdnem elsírtam magam. De nem akartam sírni.
Amikor megérkeztem a ház elé,vettem egy nagy levegőt és csöngettem. Az ajtó lassan kezdett kinyílni.
-Szia Beni!-köszöntem neki
-Szia! Gyere csak be. Látom van valami..
Nem válaszoltam. Bementem és leültem a legkényelmesebb fotelba.
-Nem fáztál idejövet?-kérdezte-Hiszen nem is hoztál magaddal pulóvert..
-Észre sem vettem,hogy nincs rajtam.. -hazudtam,hiszen majdnem megfagytam.
-Persze,persze.. Mindegy. Mondd,miért kerestél ilyen korán?
-Hát.. Zűrök vannak otthon,és muszáj valakivel megosztanom.. Persze,ha nem gond..
-Dehogy! Ide bármikor jöhetsz!-mondta,majd leült mellém. Szeretem,amikor mellém ül,mert érzem a finom parfümét,amit nagyon szeretek,és mindig sűrűbben ver mellette a szívem.
Belevágtam szinte egyből a közepébe:
-Anyám megint iszik. A nővérem kiment apuhoz Angliába,mert már nem tudott anyám mellett élni. Szinte már csak én vigyázok az öcsémre. Lehet,hogy mi is kimegyünk majd hozzá..-sóhajtottam fel.-Nem tudom,mi tévő legyek. Nem akarok elköltözni innen. És Angliába? Mi lesz ott kint? Mi lesz velünk,ha nem jön össze? Hol fogok tanulni?-kérdeztem,szinte már választ várva,de aztán folytattam: -Apunál lesz az öcsém,én pedig a nővéremnél. Anyámmal nem tudom mi lesz. Ha itt hagyjuk,akkor csak rosszabb lesz,de hogyha meg magunkkal visszük,akkor nem ért semmit a kiköltözés. Annyira félek!-Ismét egy könnycseppet éreztem.
Ő csak nézett. Gyönyörű barna szemeit rám szegezte,majd felállított,magához húzott és megölelt. Szorosan fogott magához,és a hajamba suttogott:-Minden rendben lesz!
Szemébe néztem,és egy percig csak így álltunk. Egymást nézve. Majd lassan közelebb húzott magához és ajkait ajkamhoz tapasztotta. Mintha egész életemben csak erre vártam volna,és most valóra vált. De nem. Én nem bírnék úgy élni,hogy több száz,ezer kilométer van közöttünk és én nem ölelhetem magamhoz,nem csókolhatom meg.
Véget ért ez a gyönyörű pillanat. Megöleltem,majd azt mondtam neki,hogy mennem kell.
-Várj!-szólt utánam-Hozok neked egy pulcsit.
Én vártam az ajtóban. Egy kis idő múlva megérkezett egy szürke pulcsival. Felvettem,de egy kicsit bő volt rám. Éreztem azt az illatot. Frissen volt befújva. Honnan tudta,hogy én imádom ezt az illatot?
Kinyitotta az ajtót,majd kaptam az arcomra egy puszit.
-Ne aggódj,minden rendben lesz!-suttogta,majd megölelt. Elindultam haza,de tekintetét még mindig éreztem a hátamon.

Hazamentem és egyből a szobámba rohantam gondolkodni. Megcsókolt. De én nem köthetem magamhoz,hogyha itthon sem vagyok! Nem.. Jól döntöttem. El kell engednem. Legalább addig, ameddig kint vagyok. Nem tudom,hogy visszajövünk-e. De ezt meg kellett tegyem.
Még egy picit visszaaludtam. Jó volt belefeledkezni a semmibe és csak úgy lenni. Nem gondolkodni.
Viszont ha felkeltem, beszélnem kell az öcsémmel...

4.fejezet: Mennem kell..

Már a ház előtt voltam,amikor üvöltözés hallatszott. Már szedtem elő a kulcsomat,és nyitottam az ajtót,amikor az beleakadt valamibe. Dobozok. Táskák... Beljebb toltam az ajtót,így vele együtt a csomagokat is.
-Most nézd meg,a húgodnak erre kell hazajönnie-hallottam anyám hangját,de nem a megszokott módon. Megint ivott..
-Én tehetek róla?! Te vedeled halomszámra az alkoholt!-Mondta a nővérem,szinte zokogva.
Én csak álltam az ajtóban. Nem értettem semmit. Csak hallgattam a vitatkozást, a sörösüvegek földhöz csapódását a testvérem által. Lefagytam.
-El akarok innen menni.-bukott ki belőlem. Anyám erre ivott még egy kortyot,de Beki(Rebeka) mindig ott volt mellettem. Odafutott hozzám és szó nélkül magához szorított.Éreztem a lüktető szívverését, a könnyeit a vállamon és az őszinte szeretetet.
-Elviszlek innen. És az öcsénket is. Kimegyünk apuhoz Angliába,de be kell töltened a 14-et!
4 év korkülönbség volt közöttünk, így meg tudtuk érteni egymást és nagyobb volt az összetartás is.
-Apuhoz?-Kérdeztem
-Igen,de még nem tudom,mi lesz. Az öcséd biztos,hogy apunál fog lakni,ha kimegyünk.
-Öcsi? És én?-kérdeztem értetlenül.
-Lehet,hogy velem jössz. Hiszen kinn van Dávid is.-mondta.
Dávid Rebeka barátja.
-Rendben. Addig még úgyis megbeszéljük!-biztatott-De most kikísérsz a repülőtérre?
-Persze!
Elindultunk. Mindkettőnknél csomagok,néhány doboz és szatyrok. Amíg kiértünk a reptérre,mindent megbeszéltünk: az utat,az életünket. Mindent. Az utolsó két perc csöndben telt el az útból. Mindketten  gondolkoztunk, a jövőt terveztük.
Megérkeztünk a reptérre: mindenhol emberek. Fiatal lányok,fiúk.Gazdagok,szegények.Anyukák sírtak gyermekeikért, és imádkoztak,hogy az út végén épségben megérkezzenek.
-Vajon anya sírni fog értünk?-kérdeztem félénken.
-Nem tudom.-Sütötte le szemét Beka.
Egymásra néztünk és éreztem a könnycseppet arcomon. Lassan végiggördült a csepp,majd sós ízét ajkamon éreztem.
-A londoni repülő 5 perc múlva indul! Kérem kezdjék meg a beszállást!-Figyelmeztetett egy női hang a hangszóróból.
-Mennem kell.Nagyon vigyázz magadra és az öcsédre! Amikor csak tudlak,hívlak. Szeretlek!
-Én is szeretlek!-mondtam,és ismét éreztem a könnyeimet arcomon.
A várakozó szoba ablakán kinézve még láttam a repülőt,majd az indulás után egyre halványodó pontot keresve tekintettem az égre.
Már elég sötét volt,amikor hazaindultam. Nem akartam hazamenni,inkább elbújtam volna az egész Világ elől. De nem tehettem. Az öcsém még otthon volt és beszélnem kellett vele.. Vajon hogy fogja fogadni a hírt..?

3.fejezet: Sztár..

Út közben persze a One Direction More than this számát hallgattam. Immáron sokadjára. Hiszen megunhatatlan.Mármint számomra..
Ehhez a lassú számhoz eléggé passzolt az időjárás: kicsit szeles,nyomott idő,napsütés nélkül.. Ahogy elhaladtam néhány fa alatt,egyszer-kétszer átsütött a Nap az ágak között.
-Milyen gyönyörű!-gondoltam magamban.-Talán egyszer lerajzolom. -Rajz. Még Zayn-t sem fejeztem be. Majd ha az be lesz fejezve, nekikezdek egy másik rajznak!-Zártam le a mondatot.
A sulihoz érve már láttam,hogy a 'barátnőim' már vártak.
-Sziasztok!-köszöntem nekik vidáman, az időjárás,és a tagok ellenére boldogan.
-Hello Amanda! Örülök,hogy el tudtál jönni. Legalább kikapcsolódhatsz egy kicsit.-Mondta egy számomra nagyon unszimpatikus évfolyamtársam. Tudtam,hogy megbízhatatlanok,szánalmasak,de azért néha mégis velük lógtam,és úgy tettem,mintha a legjobb barátnők lennénk évek óta. Kis idő múlva észrevettem,hogy Annie(nem szerette,ha Annának szólítjuk) nincs ott. Így hát kénytelen voltam őket hallgatni út közben.
-Jaaaj de Harry a legédesebb a világon! Olyan izmos és magas,és a haja..-Szűrődött át egy nyálas hang az emberek között.
-Nem is,Zayn a leghelyesebb! Gyönyörű szeme van..-Hallottam egy másik lánytól.
Uramisten. Ezek az emberek nem holmi babák,hogy megcsodáljuk,hogy milyen 'helyesek,meg cukik',hanem tehetségük is van. De ezt sajnos nem mindenki értékeli. Rajtam kívül.
Ezt a nyáladzást kellett hallgatnom egész út alatt,amíg a plázába nem értünk. Ott természetesen az első ruhaboltot letámadták.Semmi kedvem nem volt cipőt és ruhát próbálni,ezért szóltam nekik,hogy én továbbmegyek. De meg se hallották. Hiszen ki hallaná két sikítás között,nem?
Elindultam. Ha már a 'Társasági lényem' létének ezennel vége,akkor inkább a magányt választottam. Bekapcsoltam ismét egy lassú számot,ami a gondolkodáshoz elengedhetetlen volt,és mentem a Nagyvilágba. Vagyis plázába.
Sok fura fazon, milliónyi szín-árnyalat, formák,alakok.. De várjunk csak. Az ott egy énekes. Egy magyar énekes! Ekkora mázlim hogyan lehet?
-Már csak annak örülnék jobban,hogyha az 1D jönne velem szemben.-motyogtam. De tudtam,hogy lehetetlen. Mégis. Körbenéztem,hátha ott vannak.. De mit is várjunk egy rajongótól,nem?
Lassan odamentem az énekeshez,aki épp egy férfi-ruhaboltból jött ki.
-Szia,ne haragudj. Kaphatnék esetleg egy közös képet?-kérdeztem félénken.
-Persze,hogy ne kaphatnál?-kérdezte. Meglepően barátságos volt.
-Köszönöm szépen!-mosolyogtam.De eszembe jutott valami. Van nálam egy újság. Egy tiniújság, az ő poszterükkel. Mániákus posztergyűjtő voltam,és egy dedikált kép sokat jelentett volna számomra.
-Ha megkérnélek,dedikálnád nekem?-Húztam elő a táskámból az újságot.
-Persze,add csak ide! -Dedikálta, majd bocsánatot kérve kirohant az épületből. Nem értettem miért. Csak akkor fogtam fel az egészet,amikor majdnem fellökött 4 lány,akik épp utána rohantak.
Lassan megkerestem a kijáratot,és elindultam haza. Szerencsésnek és boldognak éreztem magam. De ez a boldogság nem sokáig tartott...

2.fejezet: Társasági lény..

Másnap reggel próbáltam nem visszagondolni a tegnap történtekre.
-Új nap,új élet-gondoltam magamban. 7 óra. Ilyenkor még aludni szoktam,de most valahogy nem ment. Nem tudtam,miért. Talán a nyári hőség,vagy az enyhe fejfájásom okozhatta..Nem voltam feszült,sőt,inkább örültem,hogy ilyen korán fenn vagyok. Legalább nem tudom megadni azt az örömöt a családomnak,hogy ők kelthessenek fel engem mindenféle zajongással.
Első utam ismét a konyhába vezetett,de most nem mertem megint tönkretenni egy pizsamát,úgyhogy kentem magamnak egy vajas kenyeret müzli helyett. De hát mit mondjak,ilyen az én formám: a kenyér kiesett a kezemből. Gyorsan hátrébb léptem,és csoda történt: nem lettem vajas,és még a kenyér sem a vajas oldalára esett.. Még élt a 3 másodperces szabály,úgyhogy felkaptam a kenyeret,kicsit megfújogattam,aztán folytattam a reggelizést.
Reggeli után felöltöztem és megmosakodtam,majd visszatelepültem a szobámba. Folytattam a Zayn-es rajzom,ami már félig kész volt. Rajzoltam,satíroztam,árnyékoltam, és ezt így folytattam 10 percen keresztül,amíg meg nem untam.. 8 óra. Még mindig csend van,senki nem kelt még fel. Hirtelen neszt hallottam a hátam mögül,és hirtelen Pussy-t láttam meg az ágyamon. Aranyos cica volt,lányként mindig imádta,ha simogatják. Most is így tettem. Éreztem,ahogy dorombol,és hogy egyre jobban bújik hozzám. Egy idő múlva ezt is meguntam. De ezt igazából a horoszkópomnak köszönhetem. Ikrek vagyok. Makacs,dumás, mindent félbehagyó kis tini. Egyből a rajzom ugrott be.
-Ezt be fogom fejezni!-határoztam el magam.- De nem ma.- Tettem hozzá,miközben az üzeneteimet olvastam a gépemen. A barátnőm egy kis sétát tervezett egészen az egyik plázáig. Nem szeretek vásárolni,de azért jól esne,ha emberek között lehetnék. Társasági lénynek érezhetném magam..Legalább egy kis ideig..
 Válaszoltam:
"Remek ötlet.! :) akkor 13:30-kor tali az iskolánál. ne késsetek! puszi :) " Na oké. De mit vegyek fel? Egy farmer short-ra gondoltam egy neon-rózsaszín toppal és saruval. Ugye,megmondtam,hogy mindenre szükségem van?
13 óra. Még nem mozdultam ki a szobából,úgyhogy gondoltam,mielőtt megyek,tájékoztatom anyut,hogy merre leszek,hogy ne aggódjon.
-És kéne még egy kis pénz..-Ez volt a mondókám utolsó sora.
-Mégis mennyi kellene?-kérdezett vissza anyu
-3000 Ft-ra gondoltam..
-Jól van. De aztán 7-re nekem itthon legyél!
-Rendben,rendben.-mondtam,miközben kulcsomért kotorásztam a táskámban.-Sietek,sziasztok!-köszöntem hangosan.13:15-kor(percre pontosan kiszámolva elindultam a suli felé...

1.fejezet: A kezdet..

Ez a hétfői nap is úgy indult,mint a többi.. Reggel 9 óra. A nővérem szinte max hangerőn hallgatja a zenét. Az öcsém Tv-t néz. Anyu főz. Persze,mindenki csinálja csak a dolgát! De hahó! Emberek! Én is itt vagyok. És aludnék. De amint kezdtem:"úgy indult,mint a többi.." Nincs mit tenni. Fejemre húztam a takarómat (már a lábujjaim kikandikáltak),sőt, még a párnámat is a fülemhez tapasztottam. Nem sokat segített. Így inkább felkeltem. Pokerarccal leballagtam a konyhába,egy gyors "jóreggelt"-et dobtam anyunak,és elindultam a hűtő felé. Kivettem a tejet a hűtőből,és a Corn-flakest is előkerestem. Egy kék müzlis tálat szedtem elő magamnak,a reggelihez. De fölösleges volt. Az öcsém(mint mindig) láb alatt volt,így szerencsésen kiverte a kezemből a tálat. Remek. Megint egy nagyszerű kezdés. Persze már azt is megszokhattam volna,hogy mindig mindenért engem szúrnak le. Kénytelen voltam elővenni egy másik tálat. Leültem. Végre eljött ez a pillanat is,hogy végre reggelizhetek. A müzli meglehetősen száraz volt,még úgy is,hogy hagytam ázni a tejben... Nem akartam sokat szenvedni vele,ezért inkább a tányérból akartam kiinni. De a vége az lett,hogy a kedvenc One Directionos pizsamám bánta.
-A rohadt életbe!-szaladt ki a számon
-Ahhj,kislányom. Miért nem tudsz odafigyelni?-nézett rám anyám értelmetlen arckifejezést vágva
-Ez nem az én napom. Inkább felmegyek és átöltözöm.
Elindultam a szobámba,ami az emeleten volt. Természetesen a tesóim között van az én szobám..
-Inkább nem mondok semmit..-gondoltam magamban,közben reménytelen arcot produkáltam.
Beléptem a szobámba,ahol szinte eluralkodott a káosz. Két napos Chips-es zacskó hevertem az ágyam lábánál,a ruháim a földön feküdtek(biztosan kerestem valamit),a tolltartóm tartalma félig az asztalon,félig a földön porosodott. Hát igen. A rajzomat már régen nem folytattam. Mostani "modellem" Zayn volt. Zayn,Zayn... De hol van Zayn?
Ebben a pillanatban döntöttem el,hogy összepakolok.
-Rendet kell rakjak, rendet kell rakjak-mormoltam magamban,nem sok sikerrel. A ruháim száma több volt,mint 100,pedig a felét nem is hordom. Csak a szokásosat. De néha,ha megszáll az alkothatnék,akkor valami új szettet is összerakok. Ezért anyunak soha nem engedtem,hogy kiszanálja azokat,amik nem kellenek. Hiszen minden kell.
Ezt végiggondolva először a Chips-es zacskót tüntettem el,amiben már egy egész hangyafarmot nyithattam volna. Haladtam szépen,sorjában,mire megtaláltam a rajzom.
-Zayn,hát te élsz?-mondtam hangosan,mire én is kezdtem magam hülyének érezni. De senki nem hallotta. Remélem..
A napom a takarítással ment el,így hát estére a szobám már tényleg lakható volt. A rajzom a helyén,új poszterek a falon,a szobában rend. Kicsit megkönnyebbültem. Azért mégiscsak jobb egy ilyen helyen aludni,nem?

Ismertető. :)

Sziasztok.! A nevem Amanda. Farkasi Amanda. Budapesten élek a családommal: a nővéremmel, az öcsémmel,és anyuval. A szüleim elváltak.
14 éves vagyok,négy hónap múlva töltöm be a 14-et. :) Iskolába járok,vagyis most inkább élvezem a nyarat :) One Direction rajongó vagyok.! A történetben nem lesz sok szereplő,inkább rólam fog szólni,de egy-két ismerősöm is megjelenik benne az 1D-n kívül :) Nem is mondok inkább semmit.. Jó szórakozást és jó olvasást.! ;) Írjatok kommenteket,és adjatok ötleteket! :)